2023 augusztusában a turisztikai szálláshelyeken 6,7 millió vendégéjszakát töltött el 2,3 millió vendég. A vendégéjszakák száma 0,8%-kal magasabb, a vendégeké 3,8%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál - derül ki a KSH adataiból.
Idén januárban 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ez azt jelenti, hogy vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
A koronavírus-járvány alatt a Balaton volt a hazai turizmus egyik megmentője, súlya a vendégéjszakák számában emelkedett akár a külföldiekről akár a magyarokról beszélünk. Azóta persze nagyrészt visszarendeződött a piac, de a magas infláció és a megélhetési válság megint vonzóvá teheti a tavat, ha másért nem, akkor a rövidebb tartózkodás lehetősége miatt.
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22%-kal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva, az év egészét tekintve pedig 45%-kal ugrott az eltöltött vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 18%-kal, a külföldieké 106%-kal ugrott – derült ki a KSH adataiból. Közben a megugrott rezsiárak miatt még több szálloda és panzió zárt be az év végére, és részben ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szálláshelyek árai látványosan emelkedtek, így a szálláshelyek árbevétele decemberben 58%-kal, az év egészét tekintve pedig 69%-kal szárnyalt.
2022 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 7,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ez 691 ezer vendéget és 1,7 millió vendégéjszakát jelent. A szép turisztikai képet árnyalja, hogy eközben a vendéglátóhelyek száma - bizonyára a rezsiköltségek elszállásával összefüggésben - az ősz végén visszaesett.
Az idei szárnyalást a nyár vége sem tudta letörni, szeptemberében a vendégek száma, és a vendégéjszakák száma is nőtt a tavalyi adatokhoz képest a KSH adatai szerint. A növekedésért elsősorban a hazánkba érkező külföldi turisták felelnek.
Továbbra is gyenge számokat láthatunk a magyar turizmusban a válság előttihez képest, 2019 azonos hónapjához mérten ugyanis 42%-kal csökkent a vendégéjszakák száma.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma idén szeptemberben 3,7%-kal meghaladta a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. szeptemberi értéket. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2019 azonos időszakához viszonyítva 51%-kal csökkent.
Bár az elmúlt időszakban kevesebbet lehetett hallani a kereskedelmi szálláshelyek és a magánszálláshelyek kiadói között harcról, most úgy tűnik, hogy folytatódik tovább a csatározás: megfogalmazta javaslatait a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a nem kereskedelmi célú szálálshelyek működésére vonatkozóan. A javaslatok között szerepel például, hogy korlátozni kellene a kiadható napok számát (ahogy ennek korlátozására az önkormányzatoknak meg is van a joga), valamint az is, hogy a járvány miatt mostantól 1-3 évig ne lehessen új működési engedélyeket kiadni, amit a leírtak alapján vélhetően csak a magánszálláshelyekre vonatkoztatnának, az új szállodanyitásokra, fejlesztésekre nem.
Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest növekedni tudott a vendéjszakák száma júliusban Magyarországon, ám még mindig óriási az elmaradás a 2019-es szinthez képest. Vagyis a koronavírus-válságból nagyon lassan tud kikecmeregni az ágazat, a külföldi vendégéjszakák száma a turizmus csúcsidőszakában is alig volt magasabban a tavalyinál, ez pedig a fővárosi konjunktúrát agyonvágta.
A vendégek értékelései helyett már egy kötelező és egy előre meghatározott szempontrendszer szerinti mimnősítés várja a szállásadókat. A legfrissebb közlönyben megjelent a kormányrendelet, ami részletesen kifejti, hogy minden hazai szálláshelyszolgáltatónak - legyen az magán, vagy kereskedelmi szálláshely - a tevékenységük folytatásához minősíttetni kell magukat. A rendelet továbbá kibővíti a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) kötelezően regisztráló tevékenységek körét, a szálláshelyek mellett már a turisztikai attrakcióknak és a vendéglátó üzleteknek is regisztrálniuk kell.
A válság előtt a vendégéjszakák száma 2,2-2,3 millió fő volt áprilisban a hazai szálláshelyeken, így a mostani 200 ezer töredéke a szezonálisan jellemző értéknek. A kilábalás tehát még nem indult meg a hazai turizmusban, amire a korlátozások májusi feloldásával lehet számítani.
Tavaly a járvány elleni korlátozások miatt csaknem felével csökkent az üdülési célú utazások száma, a családlátogatásokat és ismerősök felkeresését is beleértbe, a Statistik Austria kedden publikált kimutatása alapján.
A vendégéjszakák száma októberben 64%-kal csökkent, írja a KSH. A koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, ami nem meglepő a határzár bevezetése miatt. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 30%-kal csökkent.
A vendégéjszakák száma szeptemberben 59%-kal csökkent, írja a KSH. A koronavírus okozta járvány, legfőképp a magyarországi határzár hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 91%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16%-kal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 65%-kal volt kevesebb.
A tavaszi sokk után nyáron fellendült a belföldi turizmus, azonban a kereskedelmi szálláshelyek forgalma messze elmaradt a tavalyitól. A decemberi ünnepi szezon mindig kiemelkedő, egyelőre úgy tűnik, most sem lesz ez másképp, a járvány sem szegi a magyarok utazási kedvét, bizonyos szálláshelyekről már le is csúszott, aki most foglalna. Sőt, érdemes már most gondolni a jövő évi hosszú hétvégékre vagy akár a nyaralásra is, mert aki korábban lép, nagyobb kedvezményekkel tud szobát foglalni.
50 ezer forint is lehet a bírság.
A cél, hogy a kínai termékeket Nyugat-Európába tudják szállítani.
Elmondták, mi motiválta őket.
Közös tájékoztatót tartott a két ország vezetője.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Van egyáltalán ideális mutatószám?